Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vona: "Mi is Attila unokái vagyunk" - Méltató cikkek a török sajtóban

2011.01.30

A török napilapok, köztük a neves Milliyet is cikket közölt a török- és iszlámbarát nemzeti radikálisokról. Figyelemre méltóak a törökök kommentjei is, akik szerint a magyar Jobbik nagyon bátran kiáll a törökök mellett Európában. Alább közöljük az írás fordítását:

Magyarországon a legutóbbi választáson 17 százalékkal harmadik legnagyobb parlamenti párttá váló szélsőjobboldali Jobbik vezetője Vona Gábor, mikor azt mondja, hogy "Törökországhoz közelednünk kell" irányt mutat az európai rasszistáknak, a magyar vezető kritikusainak a fenti választ adta.

A Jobbikot a 2000-es évek elején alapították, mikor is a jobboldali pártok csillaga emelkedőben volt. Annak ellenére, hogy az első választáson, amin elindult csak 2%-ot kapott, a legutóbbi 2010-es voksoláson 17%-kal a parlament harmadik legnagyobb pártja lett. Az országgyűlésbe 47 képviselőt küldő párt fiatal vezetője így Európa egyik legfigyelemreméltóbb politikusává vált.

A gyűléseiknek a náci pártokéhoz hasonló külsőségeket adó és uniformist öltő Jobbik az őket fasizmussal vádolóknak azt mondja: "nem vagyunk szélsőjobboldaliak, csak hazaszeretők." A választási kampányban a "Magyarország a magyaroké" szlogent választotta.

A törökök a testvéreink

A más európai szélsőjobboldali pártokkal az Európa parlamenti választások során együttműködő párt a török csatlakozás kérdését kampánytémává tevő társaitól különvált. Vona elnök úr: "Mi azt gondoljuk, hogy Európa hasznára válik a Törökországhoz való közeledés. Nem fogadjuk el a más pártok török- és iszlámellenességét. Törökország számunkra új lehetőségeket biztosít." - mondta, s ezzel szembeszállt a többi európai szélsőjobboldali párttal. A kritikusoknak pedig azt üzente: "A magyarok és a törökök gyökere egy. A hunok. Ha a törökökkel szemben lépnénk fel, önmagunk ellen lennénk. A törökök a mi testvéreink." Hozzáteszi, hogy a magyarság négy török és kilenc egyéb törzsből egyesült. A magyar és a török nyelv között sok a közös szó: balta, árpa, tarló, szakáll.

Elítélik a Mavi Marmara elleni nyomásgyakorlást

A Jobbik figyelemre méltó módon kritizálja Izraelt. A Jobbik képviselői a magyar országgyűlésben azonnal felszólaltak, mikor megtudták, hogy Izrael miként lépett fel a Mavi Marmara karitatív segélyszállító konvojjal szemben. A párt szóvivője, Gyöngyösi Márton kifejti, hogy "a törökök nem csupán stratégiai partnereink, hanem testvéreink is. Osztozunk gyökereinkben, s a testvériséget nem csupán udvariassági formulának gondoljuk, hanem valóban eszerint akarunk cselekedni" - s hozzáfűzte, hogy Izrael embertelen módon viselkedett, s büntetést érdemel.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.