Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Orbánnak nincs véleménye Egyiptomról?

2011.02.05


Orbán Viktor épp az egyiptomi zavargások kezdete előtt tért haza Kairóból, ahol Hoszni Mubarak egyik utolsó magas rangú vendége volt. Azóta az EU-elnökséget betöltő magyar kormány vezetőjeként hivatalosan nem foglalt állást a fejleményekkel kapcsolatban.

Az Egyiptomban zajló összecsapásoknak és politikai fordulatnak köszönhetően itthon máig téma maradt Orbán Viktor január végi kairói látogatása, az EU soros elnökségét betöltő magyar kormány feje ugyanis az egyik utolsó európai vezető volt, aki még "békeidőben" tett udvariassági látogatást Hoszni Mubarak elnöknél. Az Orbán Viktor vezette delegáció - amelynek több hazai üzletember mellett tagja volt Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Tállai András, a belügyi tárca államtitkára is - január 22-én érkezett Egyiptomba. Orbán 24-én találkozott Mubarakkal és 25-én reggel utazott el Egyiptomból - épp aznap, amikor kezdetét vette a kormányellenes demonstrációk sorozata.

"Lehet, hogy utoljára látta Mubarakot, utolsó pillanatban jött haza" - írta az egyik látogató a kormányfő Facebook-oldalán, ahol több más mellett arról is értekeztek a hozzászólók, hogy a magyar miniszterelnök épp az EU soros elnökségét betöltő kormány vezetőjeként vendégeskedett Kairóban. "Ez k..a jó politikusi lépés volt, mint soros EU elnök elmenni egy diktátorhoz szövetséget ajánlani" - írta például sommásan az egyik kommentelő.


Orbán és Mubarak január 24-én / Fotó: Facebook

Maga az utazás ötlete uniós diplomatáktól származott - írta tegnap meg nem nevezett kormányzati és külügyi forrásokra hivatkozva az Origo, amely szerint a név nélkül nyilatkozó források szerint nem lehetett előre látni, hogy mi készül Egyiptomban, azóta pedig Mubarak legfőbb szövetségese, Barack Obama is máshogy látja Egyiptom helyzetét, mint másfél hete. A találkozón viszont az éppen kibontakozó egyiptomi fejleményekről nem esett szó, Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője a hvg.hu erre vonatkozó kérdésére azt válaszolta, hogy Orbán Viktor a magyar-arab kapcsolatok újjáépítéséről és a magyar-egyiptomi gazdasági együttműködésről folytatott tárgyalásokat.

Nem beszélt róla, mióta hazatért

Az MTI a látogatás után kiadott jelentése szerint Orbán Viktor úgy látta, hogy "Egyiptom kulcsszerepet játszik ennek a térségnek a stabilitásában. Ők szeretnék, hogy ha az EU ezt elismerné. (...) Egy 'advanced statust' szeretnének megszerezni, s mi ezt támogatjuk". A beszámoló szerint hozzáfűzte, hogy az EU soros elnökeként Magyarország, majd az őt követő Lengyelország sokat tehet az EU és az arab világ kapcsolatainak erősítésében, ugyanis "valahogy a közép-európaiak jobban megtalálják a hangot Egyiptomban az arabokkal, mint a nagy államok képviselői".


A magyar delegáció Egyiptomban / Fotó: Facebook

A Külügyminisztérium január 30-án közleményben foglalta össze a magyar álláspontot az egyiptomi helyzettel kapcsolatban, de az EU elnökségét betöltő kormány vezetőjeként Orbán Viktor eddig hivatalosan nem nyilvánult meg az ügyben. Szijjártó Péter nem válaszolt arra a kérdésre, Orbán Viktor tervezi-e, hogy nyilvánosan is állást foglal Egyiptomról, illetve hogy az EU-elnökséget betöltő kormány vezetőjeként egyáltalán feladata-e megnyilvánulni a kérdésben, vagy az más EU-vezető felelősségi körébe tartozik. A hvg.hu kérdésére a magyar EU-elnökség stábjának egyik tagja úgy fogalmazott, "a miniszterelnököknek senki sem tilthatja meg, hogy elmondják a véleményüket", de külügyi kérdésekben az EU álláspontját mégsem a soros elnök fogalmazza meg; a közös kül- és biztonságpolitika vezető "hangja" Cathrine Ashton főképviselő.

Hazaüzent a Gyurcsány-viccel

Orbán Viktor mindenesetre kihasználta az utazást arra, hogy haza is üzenjen: Gyurcsány Ferenc egykori, viccesnek szánt kommentárjára hivatkozva azt mondta, hogy Magyarország néhány évvel ezelőtt elveszítette az arab világ jóindulatát, amikor "idétlen megjegyzésekkel a terrorizmus és az iszlám közé egyenlőségjelet tettünk". Szerinte azóta dolgozik a magyar diplomácia azon, hogy visszaszerezzük a jó kapcsolatok lehetőségét a térségben, és miniszterelnökként az EU-elnökség átvétele után az EU-n kívül épp ezért utazott először Egyiptomba.

Gyurcsány Ferenc nem mulasztotta el az alkalmat, hogy visszavágjon. "Tunéziában már elkergették az elnököt és mindenki arról beszélt, vajon terjedni fog-e a forradalmi hangulat az arab világban. Orbán meg, mintha mi sem történt volna, úgy nyilatkozott kairói látogatásán, hogy Egyiptom kulcsszerepet játszik a térség stabilitásában. Erre nesze neki, lázad a fél ország, az összecsapásoknak több mint száz halálos áldozata van" - írta a blogján kedden. "Talán ez a fiaskó lehet az oka annak, hogy az unió soros elnöki tisztét betöltő Magyarország miniszterelnöke hallgat, mint hal a vízben és egy szót sem mond az egyiptomi válságról" - tette hozzá.

2011. február 04., péntek, 06:30 hvg.hu

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.